2007. június 27., szerda

A Damfír

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.



(A képeken Alucard, a Castlevania damfírja és Iason az Inamorati főhőse.)


A damfír (úgy is ismert, mint dhampir, dhamphir vagy dhampyr esetleg danpeal, vagy danpilia) egy legendabeli teremtmény. A damfír félig vámpír, félig ember, általában rendelkezik különleges képességekkel és külseje lenyűgöző szépségű.

Tartalomjegyzék
1 A cigány mitológia
2 Damfírok a kultúrában
2.1 Anime és manga
2.1.1 D, a vámpírvadász
2.2 Számítógépes játékok
2.2.1 BloodRayne
2.2.2 Castlevania
2.3 Film
2.3.1 BloodRayne
2.3.2 Penge
2.4 Irodalom
2.4.1 Inamorati
3 Források


A cigány mitológia
A cigány mitológiában mindig is helyet kapott a vámpír, mint vérivó démon. Az indiai mitológiában, amit a cigányok eredetüknél fogva nyilván ismertek, Káli alakja volt az agresszív, pusztító istené, aki megitta ellenfelei vérét, akiket legyőzött, illetve volt egy "blunta" nevű démonjuk is, aki éjszaka járt kint az utcán, és halandókat támadott meg, hogy az életük árán önmagát éltesse. A vámpír maga gyűjtőfogalom volt a cigányoknál, Örményországban pl. dakhanavarnak hívták, és azt tartották róla, hogy a keresztúton kapja el az éjjeli utazókat. De ismert volt a "mullo" nevű démon, aki ugyancsak a halálból kelt fel, és a közönséges kísértetekkel szemben fizikai teste volt, amellyel szabadon járt és elvegyülhetett az emberek között; rosszindulatú volt és sok bajt kevert.
A damfir-fogalom ugyancsak cigány specialitás, és a temetkezési szokásaikra vezethető vissza. A tradicionális cigány közösségekben, ha valaki meghal, ruháival, ékszereivel együtt temetik el. Sokszor élelmet, széket, asztalt is eltemetnek mellé, a koporsóját pedig úgy alakítják ki, mintha egy fekhely lenne, ugyanis kereszténység ide vagy oda, hittek abban, hogy az elhunytnak arra a túlvilágon szüksége lehet.
Maga a damfir is annak a szüleménye mitológiailag, hogy nem választották el élesen a halált meg az életet, vagyis annak analógiájára, hogy a halottnak szüksége lehet székre, asztalra, lábosokra a túlvilágon, azt is lehetségesnek tartották, hogy a vámpír (mint járkáló, gonosz halott) esetleg visszavágyik az életben maradt kedveséhez.
Hittek a test nélküli szellemekben is, akik visszajártak elrendezni az ügyes-bajos dolgaikat. Elképzelhetőnek tartották, hogy a vámpírrá változtatott nő vagy férfi is visszatér az özvegyéhez és a gyermekeihez. A női vámpírt nemigen lehetett megkülönböztetni egy halandó nőtől, mert ugyanúgy gondot viselt a családjára és a házára, de éjszakánként "kifárasztotta" a férjét, "elszívta belőle az életet". Ez az elképzelés élt tovább John Polidori A vámpír című elbeszélésében is, illetve feldolgozásra kerül Dracula történeben is, mely szerint Draculát a kastélyában három különböző hajszínű, szépséges vámpírnő vette körül, akik a szeretői voltak - de az oda tévedő halandó férfiakat is "kiszolgálták" szexuálisan, a vérükért/életükért cserébe.
A "vérszívó nő" mítosza mellett persze élénken élt a férfi vámpír képe is, aki az özvegyét vagy halandó kori kedvesét látogatja meg. Míg a vámpír-feleség ugyanúgy folytatta életét, ahogy addig; a vámpír-férj is együtt hált az asszonyával, amelyből születhettek gyermekek is. A fiút damfirnak, a lányt damfirézának nevezték el; és csak a modern folklórban terjedt el az a nézet, hogy a vámpír csak is fiúgyermeket képes nemzeni egy halandó nőnek.
Így maga a damfir szó egy vámpír férfi és egy cigány nő nászából fogant gyereket jelentett. [1]
Sokféle elképzelés keveredik ezen a ponton.
Van, amelyik szerint a vámpírt mindig visszahúzza a szíve az otthonához, ezért kell megölni, mert vámpírrá tenné a családját is, és persze van olyan is, hogy a vámpírt kifejezetten gonosz, túlvilági lénynek hiszik, aki csak használja egy halott ember testét, de az mindenhol "nyilvánvaló" volt, hogy vannak emberek, akiknek egy vámpír volt az apjuk.
A damfírok at származásuk különleges, túlvilági szépséggel ruházta fel, és azzal a képességgel, hogy "látja a holtakat", vagyis az apja fajtáját felismeri az emberek között. Vannak etimológiai nyomai annak, hogy a vámpír felkutatásában nem csak a "fia", hanem az "özvegye" is részt vett.

Damfírok a kultúrában
Ma egyedi és megkapó mítoszuk folytán a damfírok, hasonlóan más legendás lényhez állandó szereplői lettek a fantasztikus irodalomnak, képregényeknek és filmeknek.

Anime és manga
D, a vámpírvadász
Fő szócikk: D, a vámpírvadász
D, a vámpírvadász (吸血鬼ハンターD, Banpaiā Hantā Dī) egy japán horrortörténet címszereplője. Írója Hideyuki Kikuchi.
Az 1983-as évektől Kikuchi 17 "D" novellát írt, Yoshitaka Amano ( a Final Fantasy sorozat designerének) illusztrációival.
Az első és harmadik könyvet vették a számos országban forgalmazára kerülő anime mozik alapjául.

Számítógépes játékok
BloodRayne
Rayne, a BloodRayne játék főszereplője szintén damfír. Számtalan fivére és nővére van, (akiket le kell gyilkolnia, mivel vámpírok). A lány Kagan, a vámpírkirály gyermeke, aki megerőszakolt egy halandó nőt. Miután Rayne megszületett Kagan megölte az anyját és lemészárolta az anya családját.[2]
Később a történetet BloodRayne címen megfilmesítették 2005-ben.
Castlevania
A castlevania sorozatokból Adrian Farenheit Tepes, vagy egyszerűen csak Alucard (アルカード, Arukādo) a gyümölcse Darkula és a halandó Lisa viszonyának.

Film
BloodRayne
Lásd: http://www.imdb.com/title/tt0383222/
Penge
Első rész: Penge (Blade)1998.
Második rész 2002.
Harmadik rész: Penge- Szentháromság (Blade: Trinity) 2004.

A Penge című film és két folytatása egy modern damfir-történet, bár ez a szó konkrétan nem hangzik el benne. Amikor Penge édesanyját vámpírok támadják meg, a "vámpír-kór" a várandós nő testében változásokat idéz elő, ő maga belehal ebbe, a magzat egészségesen megszületik, és különleges képességekkel bír. Képes a fényben járni (amire a többi vámpír nem), ugyanakkor természetfeletti gyorsasággal és erővel rendelkezik; vért (is) iszik, ugyanakkor vadászik is a vámpírokra. Átmenetet képez a két faj között, és mindkettő előnyös tulajdonságait ötvözi magában. Ami klasszikusan megmaradt a damfir-legendákból: a vámpírok felismerése az emberek között.

Irodalom
Fő szócikk: Inamorati
Az Inamorati című magyar blogregény főhőse Iason. Többszörösen összetett személyiség, aki egész életében keresi a középutat a vámpírok és az emberek között. Anyja Giovanna, egy firenzei nemeshölgy, apja Dante, egy frissen átváltoztatott vámpír. Dantét a teremtője nem titkoltan azzal a céllal hozta létre, hogy amíg még képes ivari működésre, de már vámpír formájában gyermeket nemzzen a család számára, tradicionálisan egy érintetlen nőtől.
Iason damfírként a halandók és a vámpírok között áll: nem hazudhat élő embernek, ugyanakkor látja, felismeri a többi vámpírt. Képes invitáció nélkül belépni emberek lakta házba, illetve a vámpírokkal ellentétben, akik nappal tényleges holttesként "alszanak", ő megfelelően fényvédett ruhában képes járni napközben a nyílt utcán.
Különleges testi erővel, gyorsasággal, kifinomult érzékszervekkel rendelkezik, és gyűlöli apja nemzetségét. Vámpírrá válni, vámpírt teremteni, vagy halandó nőnek gyermeket nemzeni nem képes. Kétszáz éven keresztül vadászik a vámpírokra, és vérük révén a teste "konzerválódik", nem tud öregedni, megbetegedni, és a vámpírokhoz hasonlóan gyorsan gyógyul. Egyik legveszélyesebb fegyvere azonban a "damfír bűbáj", egyfajta kisugárzás, amely szimpatikusnak és vonzónak tünteti fel mások szemében; a halandók kiszolgálják, lesik minden kívánságát, a vámpíroknak meggyengül az akareterjük és koncentrációjuk vele szemben. [3]

Források
http://www.chebucto.ns.ca/~vampire/vhist.htmlhttp://magyar-irodalom.elte.hu/palimpszeszt/24_szam/30.html

Fantasy

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A fantasy egy irodalmi műfaj, illetve a műfaj köré szerveződő filmes, szabadidős (és egyéb) kultúra. Régebben a kritikusok nem tekintették „irodalmi” műfajnak a szó klasszikus értelmében („igényes” „szépirodalom”); és az irodalmi lexikonokban sem szerepelt címszóként; mára a legkiemelkedőbb, e műfajba tartozó remekeket vita nélkül szépirodalmi műveknek mondhatjuk. Az Aurin Fantasy Enciklopédia nyomán e műfajt a következőképpen határozzuk meg:
A fantasy a huszadik század fordulóján induló, és a század második felében kibontakozó fantasztikus irodalmi, képzőművészeti, és iparművészeti stílus, amely az angolszáz irodalomban fejlődött először önálló irányzattá, de mára eltérő formákban más európai nemzetek művészeteiben is jelentkezett. Fő jellemzője, hogy a tartalma (történet/kép/hang) olyan elképzelt, mitikus jellegű, valamilyen tekintetben mindig irreális, az író által teremtett, csak annak fantáziájában létező alternatív világokba mint keretbe van ágyazva, mely felépítésében, fizikai és etikai törvényeiben, értékeiben, élőlényeiben, rokonságot mutat a vallások és mítoszok által megteremtett képzeletbeli világokkal. A fantasy ezek felépítésében – írótól, műtől függően – egyaránt (akár egyazon műben is) merít a gótikus romantika történeteiből, a középkori lovagvilág hősi énekeiből és lovagregényeiből, az ókori és kora középkori – különösen az északi, kelta, germán, skandináv – mítoszokból és eposzokból, illetve a vele rokon (de nem azonos) science-fiction műfaj által teremtett világokból. A fantasy műfaj köré egész kultúra szerveződött, melyben vannak szerepjátékok, filmek, „világépítő” klubok, kizárólag fantasyt forgalmazó könyvkiadók, és hasonlók.
A fantasy kezdeti szárnypróbálkozásai már a romantika korában is megjelentek (Ernst Theodor Amadeus Hoffmann: Az arany virágcserép, Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde, Zalán futása), de igazi megalkotóinak a századfordulón vagy a huszadik század második felében élt J.R.R. Tolkien, Michael Ende, H.P. Lovecraft tekinthetők. A fantasyt egyértelműen Tolkien regénytrilógiája, A Gyűrűk Ura emelte ki az ismeretlenségből és tette elfogadott irodalmi műfajjá.
Rokon műfajok
A fantasy műfaj rokon egy másik, régebbi stílusirányzattal, melyet mágikus realizmusnak neveztek. Képviselői közé tartozik többek között Gabriel Garcia Márquez, E. T. Hoffmann, Magyarországon pedig Kodolányi János (utóbbi Tolkiennel nagyjából egy időben alkotott az övéhez hasonló, az ókori mítoszvilágban játszódó regényeket).
Ne keverjük össze a fantasyt a science fictionnal, bár e tekintetben vannak viták. Kuczka Péter a Világirodalmi Lexikon egy cikkében a fantasyt a science-fiction egy ágaként sorolta fel, s mindkét műfajban valóban közös (de csak annyi a közös), hogy fikciós, fantasztikus műfajok. Azonban van köztük különbség; míg a science fiction tudományos abban az értelemben, hogy a való világtól való eltérések oka racionális (pl. a technikai haladás eredményeképp elfogadható józan ésszel is), s általában a rendkívüli helyzetek racionalizálására törekszik, addig a fantasynak kifejezetten az irracionalitás és a nem-tudományos (mágikus, mitikus) gondolkodásmód az alapja.
Noha éles határ valóban nincs semelyik két műfaj közt, például a Star Wars sorozat, lézerkardjaival, űrhajóival és Varázsló-Pap-Harcos Jedi-lovagjaival sikeresen ötvözi a két rokon műfaj egyes elemeit (ezért nem is tekinthető valódi, hamisítatlan science-fictionnak).
A fantasyhoz igen közel áll továbbá a mese műfaja, hiszen a fantasy-művek a mítoszok mellett a népmesék világából is sokat merítenek. A két műfajt leginkább a célközönség különbözteti meg: a mesék elsősorban gyerekeknek készülnek, ezzel szemben a fantasy felnőtt olvasókhoz szól. A két műfaj határáról megemlíthetjük J. K. Rowling Harry Potter sorozatát, vagy Michael Ende Végtelen Történetét.

A fantasy pszichológiája
Pszichológiai szempontból a fantasy egyik legjellemzőbb vonása a kollektív tudattalan felé fordulás, olyannyira, hogy kísérletek történtek a jungi (a Myers-Briggs-típusindikátorban is vizsgált) személyiségjellemzőknek (Intuíció, Érzékelés, Érzés, Gondolkodás) bizonyos tipikus fantasy-karaktereknek való megfeleltetésére. Eszerint a Harcos képviselné az Intuíciót (mivel a kardokkal vagy puszta kézzel vívott közelharc nagymértékben az ellenféllel való intuitív azonosuláson alapszik), a Tolvaj az Érzékelést (ügyesség, tárgyak iránti vonzalom), a Pap az Érzést és Ítélést (Jó-Rossz megkülönböztetése, istenek és/vagy egyéb értékek iránti rajongás), a Varázsló pedig a Gondolkodást (évekig tartó tanulás, a világot irányító mélyebb törvények ismerete).
Jung nyomán sikerült a fantasy keletkezését és népszerűségét is magyarázni. Jung szerint a modern ember (ti. a nyugati civilizáció embere) elszakadt mitikus-mágikus gyökereitől. Ugyanekkor az ezek iránti igény továbbra is jelen van. Pósa Zoltán szerint:
„Az emberiség túlnyomó részét alkotó, csekély élettapasztalattal, kevés transzcendens emlékkel rendelkező, könnyen befolyásolható tömeglények nehezen igazodnak el ebben a világszellem neurotikus előérzetétől vibráló életformában ... Az emberek igénylik a transzcendens műveket. A fantasy feladata, hogy megmutassa az individualizáció, az átlényegülés útját, s rávezessen arra, hogy az értékeket saját magunkban, saját kis kozmoszunkban keressük, hiszen az a legapróbb részletekig is analóg a világegyetemmel. Amelyik ember nem hisz a csodákban, az az ember nem realista.”

Hivatkozások
Irodalom
Varju Zsuzsanna: A fantasy Magyarországon. In: Könyv és nevelés (Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum folyóirata), 1991/1
Világirodalmi Lexikon; 3. köt.; Bp., Akad. Kiad. 1972, 33.o.
Pósa Zoltán: Mese és fantasy – a mítosz teljességéért; in: Galaktika, 1991, 5. sz., 68.-69. o.
Külső hivatkozások

Harry Potter, Gyűrűk Ura,
Drakonis Fantasy Gallery
Fantasy FineArt
Aumania
Aurin Fantasy Enciklopédia
Uhrman István: Üzenet Középföldére (fantasyirodalom-történet)
Mi a Fantasy? (RPG.HU fórum)
Mi is az a Fantasy?, Egy szerepjátékokkal (is) foglalkozó externet-oldalról
SFportal.hu – A magyar sci-fi és fantasy oldalRPGportal.hu – A magyar szerepjáték oldal

Vlad Tepes

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Vlad Ţepeş vagy Vlad Dracul (ismertebb nevén Drakula): Segesvár, 1431Visegrád(?), 1476(?): III. Vlad néven havasalföldi fejedelem.


Vlad Dracul fia, Öreg Mircea uralkodó unokája. Apja, a Sárkány Lovagrend tagja, Zsigmond király vazallusa. Apa és fia is rendkívül kegyetlen uralkodó volt. Nevük román nyelven ördögöt jelent (drac), az ifjabbik Vlad Ţepeş (karós) mellékneve pedig kedvenc kivégzési módszerével, a karóba húzással hozható kapcsolatba. A Dracul név azonban eredetileg a már említett Sárkány Lovagrendre utalt, a sárkány ugyanis latinul draco.
Vlad apja 1436 telén Havasalföld (Valachia) uralkodója lett, és az akkori fővárosba, Târgovişte-ba költözött. Vlad és öccse (Radu) követték apjukat, hat évig éltek az uralkodóházban. Politikai okokból a két testvér túszként Törökországba került, II. Murád szultán vendégszeretetét élvezve. Miután II. Vladislav megrendelésére román nemesek megölték apját, a törökök szabadon engedték.
Vlad Ţepeş csupán 17 éves volt, amikor egy kölcsönkapott török hadsereg élén saját országa ellen vonult, de II. Vladislav legyőzte.
Vlad Ţepeşnek 1456. augusztus 20-án sikerült megkaparintania Havasalföld trónját, amit hat éven keresztül sikeresen meg is védett. Trónralépése után karóba húzatta apja fő gyilkosait, a többinek pedig gyalog kellett megtennie egy meglehetősen hosszú sétát, mielőtt belepusztultak egy erődítmény építésébe.
Uralkodása alatt még egy könnyű kis lopásért is karóba húzás járt. Kedvelt kínzási módszerei között szerepelt az élve karóba húzatás, testcsonkítás, nyúzatás és – az ezek után megváltásnak tekinthető – lefejezés. Igazából a fennmaradt adatok alapján fantáziája határtalannak bizonyult ezen a téren. Előszeretettel üldözte a szászokat a kereskedelme végett, komoly külkereskedelmi korlátozásokat vezetett be, hogy megőrizze országa gazdaságát. Vlad a koldulást és a „közveszélyes munkakerülést” bűnözésnek tekintette, kegyetlenül üldözte. Egy legenda szerint egyszer vendégségbe hívta Târgovişte koldusait és szegényeit, majd megkérdezte őket, szeretnének-e mindörökké megszabadulni szegénységüktől. Amikor megkapta az igenlő választ, rájuk gyújtatta a termet.
Néhány építkezést végeztetett a târgoviştei palotán (melyek közül napjainkban a Chindia torony a legjelentősebb maradvány), megerősített néhány várat, mint például a poienarit, ahol a közelben saját háza is volt. Különböző templomoknak és monostorok-nak is adott adományokat, az egyik ilyen volt a Sznagov-tó melletti monostor, ahol később feltételezhetően őt is eltemették. Egyes vélekedések szerint Bukarestet is ő alapította.
Még a legkevésbé fontos pozíciók betöltésénél is mellőzte az öreg bojárokat, ehelyett lovagokat, illetve szabad parasztokat jelölt ki betöltésükre. A havasalföldi előkelők hatalmának kulcseleme volt az erdélyi autonóm igazgatású szász telepes-városokkal fenntartott kapcsolatuk, ezért Vlad felszámolta e városok havasalföldi kereskedelmi előjogait, és rajtaütéseket szervezett ellenük.
1459-ben beszüntette az adófizetést a törököknek, és 1460-ban új szövetséget kötött Mátyás királlyal a törökök még nagyobb elégedetlenségére, akik megkísérelték elmozdítani őt. Ez nem sikerült nekik, mert Vlad az elfogására küldött Hamza basát kézre kerítette, és karóba húzatta, fővárosa, Târgovişte körül egész karóerdő díszelgett, rajta a basa és kísérete.
Később, 1461/62 telén Vlad átkelt a Dunán miután elfoglalta Giurgiut, sőt néhány észak-bulgáriai várat is elfoglalt, nagyszabású tömegmészárlást hajtott végre, amikor 38 ezer törököt gyilkoltatott le a Duna mentén. A monda szerint két adókövetelő török tisztviselőnek pedig szögekkel rögzítette a turbánjukat a fejükhöz, mivel nem voltak hajlandóak előtte levenni azt.
A török válaszcsapás nem késett, háromszor túlerővel támadott II. Mehmed szultán, Konstantinápoly nem egészen egy évtizeddel azelőtti meghódítója, aki 1462 tavaszán megindult Havasalföld felé. Visszavonulásában Târgovişte-ig Vlad felégette a falvakat és megmérgezte a kutakat, gerillacsapásokkal jelentős sikereket ért el, és sikerült demoralizálnia a török hadat. A végső csapást egy szörnyű, de taktikailag ügyes húzással mérte: előrenyomulásukban a törökök megpillantották „Tepes erdejét” azaz húszezer karót rajtuk törökök fejével. A kiéheztetett és megfélemlített törökök visszavonultak. II. Mehmed szultán Valachiát – a meg nem hódított országot – Radunak, Vlad öccsének ajándékozta, aki nagy török hadakkal megtámadta testvérét. Radu ügyesebbnek bizonyult, és Arges váráig üldőzte testvérét. A legenda szerint itt lett öngyilkos Vlad felesége, aki leugrott egy hatalmas szikláról. A jelenetet Francis Ford Coppola is feldolgozta Bram Stoker's Dracula filmjében. Vladnak sikerült Erdélybe menekülnie, ahol találkozott Mátyás királlyal. Radu azonban 1462 augusztusában nyélbe ütött egy megállapodást a magyar királlyal. Ennek következtében Hunyadi Mátyás börtönözte be Vladot Visegrádon (továbbá az is szerepet játszott ebben, hogy az erdélyi szász városok korábbi sérelmeik miatt azzal vádolták meg, hogy lepaktált a törökökkel).

Halála
További élettörténetéről különböző források mást állítanak. Az egyik szerint 1476 decemberében kivégezték, nem sokkal azelőtt, hogy Havasalföld újra uralkodójának ismeri el.
A másik szerint négy évnyi tömlöc után már házban lakhatott, katolikus hitre tért, és megint más források még hozzáteszik, hogy be is nősült a Corvin házba, majd 1476-ban Vlad és Báthory István erdélyi vajda betört Havasalföldre egy vegyes haderővel, amely erdélyiekből, néhány elégedetlen havasalföldi bojárból, és egy moldáviai csapattestből állt, melyet Vlad unokatestvére III. István moldvai fejedelem küldött. Vlad Radu nevű féltestvére ekkor már egy éve meghalt, és már Basarab Laiotă cel Bătrân (Öreg Basarab) ült Havasalföld trónján a Dăneşti családból. Vlad serege közeledésének hírére Basarab és csapatai elmenekültek, néhányan a törökök védelmébe, mások a Kárpátok rejtekébe. Miután Vlad elfoglalta helyét a trónon, Báthory és a sereg zöme visszatért Erdélybe, gyenge helyzetében otthagyva Vladot. Túl kevés volt az ideje arra, hogy támogatókat gyűjtsön össze mielőtt a nagy létszámű török sereg behatolt az országba azzal a céllal, hogy Basarabot visszaültesse a trónra. Vlad arra kényszerült, hogy a rendelkezésére felállt kevesebb, mint 4000 fős haderővel induljon meg a törökök ellen. E verzió szerint a törökök elleni ütközetben ölték meg Bukarest közelében 1476 decemberében. Mások azt mondják, hogy a hűtlen havasalföldi bojárok gyilkolták meg.
A történelmi források egyetértenek abban, hogy a feje a törökökhöz került (az első verzióban Mátyás küldi el a holttestet) és azok karóba húzva állították ki, így bizonyítván hatalmukat az Ördög felett.

Vlad Tepes ma
Vlad Dracul fia ma is népszerű történelmi és pop-cult figura Romániában; szállodák, vendéglők cégérein gyakori jelenség. Egy radiátor és fürdőszoba nagykereskedés reklámjában például Vlad Tepes egy pezsgőfürdős kádat tesztel, miközben a háttérben látható mezőn álló nagyszámú, jól felismerhetően karóba húzott emberek látványában gyönyörködik.

Bram Stoker


A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Abraham „Bram” Stoker (Dublin, 1847. november 8. – London, 1912. április 20.) ír író, a világ legismertebb horrorjának, a Drakulának (1897) a szerzője.

Tartalomjegyzék [elrejt]
1 Élete
1.1 Kiadás
2 Forrás
3 Külső hivatkozások

Élete
Egy hétgyermekes család harmadik gyermekeként született Marino Crescent in Clontarfban, Dublin mellett. Nyolc éves koráig beteg volt, és sem felállni, sem járni nem tudott. Ez a traumatikus élmény tükröződik irodalmi műveiben is, például megjelenik a Drakulában az örök álom és az újra felébredés motívumaként.
Nemcsak betegsége, de gyógyulása is hihetetlen volt orvosai számára, hiszen talpraállása után atléta és a Trinity College futballsztárja lett. Az intézményben történelmet, irodalmat, matematikát és fizikát hallgatott. Az iskola elvégzése után hivatalnoki pályára lépett, de ez a foglalkozás nem tette boldoggá. Az újságírói és színházkritikusi pálya felé fordult érdeklődése, színház iránti vonzódásának köszönhetően életre szóló barátságot kötött a színész Henry Irvinggel.
Stoker 1878 – ban feleségül vette Florence Balcombet – ki régebben Oscar Wilde kedvese volt, s a pár Londonba költözött, ahol az író Irvings Lyceum Színházánál managerként tevékenykedett. Az Irving mellett folytatott munka eredményeképpen a londoni "High Society" tagjává vált, s itt megismerhette James McNeil Whistler-t és találkozhatott Sir Arthur Conan Doyle-lal. Ugyancsak Irving kíséretében lehetősége nyílt az egész világot bejárni.
1890 -ben az író találkozott Vámbéry Ármin magyar professzorral, aki először mesélt neki a havasalföldi uralkodó, III. Vlad Tepes Drăculea legendájáról. E karakter nyomán hét évi munkával alkotta meg Stocker a vámpír figuráját. 1897-ben végre megszületett a Drakula regény.
Bram Stoker a maga regényének óriási sikertörténetét azonban már nem érte meg, 1912-ben végelgyengülésben (más források szerint szifiliszben) hunyt el Londonban.

Kiadás
Bram Stoker: Drakula gróf válogatott rémtettei; Árkádia, 1985. ISBN 963 307 070 8

Forrás
Német Wikipédia szövege (nem szó szerinti fordításban)
Külső hivatkozások
Dracula-filmográfia; IMDb
en:DraculaA vámpírok kultusza és Drakula gróf legendája

2007. június 24., vasárnap

A vámpírokról általában


A Wikipédiából, a szabad lexikonból!
(A kép Boris Valejo munkája.)

A vámpír egy mitikus lény a népi kultúrában, rendszerint egy újraélesztett emberi holttest, ami emberi vagy állati véren él, és sok esetben természetfeletti erőkkel rendelkezik, mint az emberfeletti erő és gyorsaság, állatok fölötti hatalom vagy átváltozás. Néhány kultúrában nem-emberi vámpírok (pókok, kutyák, démonok vagy akár növények) is szerepelnek, de a vámpírizmus leggyakrabban emberekre korlátozódik. A vámpírok gyakori szereplők a horror-és fantasy-irodalomban.
A vámpírizmus a történelemben és a pszichológiában arra utal, amikor valaki emberi vagy állati vért iszik; rendszerint a nyakon keresztül, ahol a legkönnyebb a hozzáférés a fő artériákhoz. Bizonyos helyeken az emberek hitték, hogy természetfeletti hatalomra tehet szert, aki más vérét megissza. Ebben az értelemben a vámpírizmus egy ritkábban előforduló formája a kannibalizmusnak. A zoológiában a vámpírizmus a piócákra, szúnyogokra, fagyöngyre, vámpír denevérekre és egyéb organizmusokra utal, amik más élőlények testnedvein élő élősködők.
A vámpír
Egy igen érdekes eleme (valakije) az emberiség mondáinak, tekintve, hogy szinte a földön élő valamennyi nép kultúrájában megtalálható a vérszívó/vérivó lény motívuma. Valamiképpen mind a dél-amerikai indiánokban mind a szibériai pusztaságok lakóiban (és folytathatnánk a sort) felmerült az emberből élő, táplálkozó és mégis; maga is közel emberi lény alakja. Ennek oka lehet egyrészt Jung magyarázata, miszerint ez az emberiség kollektív tudatalattijából származó kép, vagy magyarázhatjuk a porfíria és pellagra nevű betegségek kialakulásával és vámpírikus jegyeket mutató tünetcsoportjával.
Ha a történeti múltat tekintjük, a vámpírokat már az ókori görögök is ismerték, ők emberszerű démonokban hittek, akik a vérüket szívják. Empusának hívták azt a vérivó nőstény dögöt, ami az ókori görög színművekben kísértett. A lamia vagy brukolakhosz, így hívták az ókori görögök az általunk ma ismert vámpírt. A régi Asszíriában az ekimmu volt ismert. Ez életében ember volt, de ha valaki a halála után felelőtlenül nem temette el rendesen, akkor ekimmu lett belőle. Ennek következményeként aztán eléggé szomjas és éhes lett, és a továbbiakban vérszívóként funkcionált.
A vámpír alakja erősen összekötődik a vér motívumával, tekintve, hogy a vámpír (már) halott és fél-létének fenntartásához vérre, ergo életre van szüksége az életben maradáshoz. A kereszténység felbukkanásával a vámpír alakja még szorosabban összekötődött az ördöggel és a gonosszal és a népi motívumokba bekerült elűzésének keresztényi jellege is.
A vámpír szó mai jelentései

Magyarul
Egy Dél-Amerikában élő denevérfaj (Vampirus spectrum). E jelentésváltozat használata igen ritkán fordul a beszélt és írott nyelvben, tekintve, hogy hozzáteszik; vámpír-denevér.
Alvók/élők vérét ivó és fojtogató (és/vagy) sírjából kijáró szellem/lény. A szónak ez a jelentésgyökere, szótörténetileg tehát ezt keressük. Néhány éve még ritkán használt szó volt azonban a szerepjátékos kultúra betörésével, a vámpírokat felvonultató filmek (Penge trilógia, Interjú a vámpírral, Alkonyattól Pirkadatig) és a vámpírtémát egyre népszerűsítő regényírókkal (Anne Rice, Bram Stroker, Laurell K. Hamilton, Darren Shan stb.) a szóhasználók köre egyre bővült és bővül ma is. Ebből értelemszerűen látszik, hogy a szó széleskörűen használt nemzetközi szóvá vált az idők során.
Gonosz, romlott, a férfiakat könyörtelenül kihasználó nőszemély. A tótfalusi féle etimológiai szótár ezt a jelentésváltozatot külön kezeli és a vamp címszó alatt tárgyalja, ami az angol vampire (vámpír) csonkított változata és a mai magyar nyelv egyáltalán nem vagy csak elenyészően ritkán használja.
Vérszopó személy, mint jelzői alak azaz másokon élősködő ember. Pl.: Ne szívd a vérem, mint egy vámpír.
A szó összetett alakjai a vámpírfog, vámpírajak, vámpírtermészet. Mind a vámpírok képességeivel, kinézetével, természetével vannak összefüggésben. A szó szinonimái a vérszopó, vérszívó, éji lidérc. A lidérc főleg a magyar vonatkozásokban lesz érdekes. A vámpirológia egy különleges új műszó, ami egy csakis a vámpírokkal foglakozó tudományágat jelöl. Divatba csakis Bram Stroker 1897-ben megjelent Drakulája után jött. A vámpírizmus szó minden vámpírokkal kapcsolatos tevékenységet jelöl. Vámpirizálni annyit tesz, mint vámpírrá tenni.
Más nyelvekben
A köztudatban az a hiedelem él, hogy a vámpír szó magyar eredetű, erről főleg a Drakula című mű erdélyi főszereplője és Lugosi Béla tehet. Valójában a magyar hiedelemvilágnak nem része a vámpír, sőt még a vérivás sem! A vámpír szó szláv eredetű, hogy pontosak legyünk szerbhorvát. Ez a szó az upir. Bár egyes források szerint e szó a görög netopir -ből származik, más források pedig a török uber, azaz boszorkány szóból származtatják. (Látható, hogy a szó eredete máig nem tisztázott teljesen a szakirodalomban.) Az upir szó elterjedt a szláv nyelvekben így lett a bolgár váper, lepir a cseh upír a lengyel upior és a kárpát-ukrán opiri, upiri.
A román nyelvű vámpírszavak nem tartalmazzák az upir szótőt: strigoi, moroi, priculici, naluca, duh, aratere, stafie. A strigoi éji urat, éjurat jelent Erdélyben, s mint olyan ez felel meg legjobban a vámpírnak. A moroi Magyarországon is elterjedt, mint mora/nora bár ezt inkább szlovák szomszédainktól vettük át. A nora a magyar néphit egyetlen vámpírszerű lénye. „Nyomó” démon, amely az emberek mellét szopja éjszaka, halott emberből lett; olykor kereszteletlenül meghalt vagy halva született csecsemőből, de nem igazi vámpír, azaz nem sírjából kikelő holttest. Kapcsolatai – mint Barna Gábor (1981) összefoglalta – a közép-európai szláv népcsoportok fent említett mora alakjai, valamint a szerbhorvát vámpír felé mutatnak. Az upir először 1047-ben tűnik fel először egy iratban, mely úgy hivatkozik egy orosz hercegre, mint "Upir Lichy", azaz gonosz vámpír. A szó ezután elterjedt a nyugati nyelvekben, mint vampyr, vampire, wampyr. A módosulás valószínűleg a szó elejének furcsa ejtéséből ered. A vámpír szó elterjedése nyugaton 1725-1734-re tehető oka, hogy 1725-től, illetve 1732-től kezdve Európa tudományos világa a magyarországi – helyesebben szerb határőrvidéki – vámpíresetek hatása alatt állott.(A gradiska-kisolovai “Plogojovitz”-eset ahol is 1725-ben egy vámpír több embert megölt és megkínzott, a másik esetben, 1732-ben, pedig 22 vámpírt állítottak elő). Ugyanebben az évben heves nemzetközi tudományos vita bontakozott ki az – elsősorban német – orvosok között a vámpírizmussal kapcsolatos eseményekről, jelenségekről. Ennek az eseménynek hatása, valószínűleg, a vámpír szó elterjedése a nyugati nyelvekben. A magyar nyelvbe pedig pont, hogy német közvetítéssel került át. Magyarországon a 18. században több vámpírpert is tartottak, amik nagy port vertek fel a nyugati közéletben. 1748-ban megjelenik az első modern vámpírköltemény Der Vampir címmel.
Az első magyar nyelvemlék a vámpírokról 1794-ből miszerint: „Vampierok…az eleven embereknek véreket fsopták” (NytudÉrt. 71. sz. 83). Bár Tessedik Sámuel írja a vámpírokról már 1786-ban: "Régen úgy tartották, hogy a sírbul fel-fel támadtak és az eleven embereknek véreket szopták." 1799-ben már, mint Vampir, Vámpir (Fábián J.: Term. Hist. 408: Nsz.) szerepel. Jókai használta a szót 1872-ben, a mai alakjában, mint vámpír. A vamp kifejezés először 1882-ben tűnik föl „démoni nő; vamp” (Tóth L.: Méhek 82: Nsz).

Összefoglalás
Mára a vámpír szó összekapcsolódott a szexualitással, az emberben megbúvó állattal, a 19. század vadromantikájával, és a titokzatossággal. A szerepjátékok és gótikus-fantasy filmek folyományaképp a szónak valódi szubkultúrája alakult ki ahol is „vámpíros” a hosszú fekete bőrkabát, a titokzatos viselkedés, a vadság, és az agresszió is.
A vámpír szónak sosem múló divatja keletkezett Európában elterjedése után és ez a divat egyre inkább csak terjeszkedik.

Bibliográfia
BÁRCZI GÉZA-ORSZÁGH LÁSZLÓ főszerk: A magyar nyelv értelmező szótára I-VII. Bp., 1959-1962
BARRY ALPHA ÁDÁM: A vámpír szó története Veszprém, 2005
BENKŐ LÓRÁND főszerk: A magyar nyelv történeti-etimilógiai szótára I-IV. Bp., 1967-1984 (TESz)
DR. MAGYAR LÁSZLÓ ANDRÁS: Masticatio Mortuorum http://semmelweis.tripod.com/masticat.html
JUHÁSZ JÓZSEF-SZŐKE ISTVÁN-O.NAGY GÁBOR-KOVALOVSZKYMIKLÓS szerk: A magyar értelmező kéziszótár Bp. 1972
PÁL JÓZSEF-ÚJVÁRI EDIT: Szimbólumtár 1997
TELEK BALÁZS Vámpírmítosz napjainkban, Palimpszeszt 24. sz. http://magyar-irodalom.elte.hu/palimpszeszt/24_szam/30.html
TÓTFALUSI ISTVÁN: Etimológiai szótár 1993